Köszöntöm honlapomon!

1987-ben alapítottam meg asztalos vállalkozásomat, majd 1993 –ban asztalos mester fokozatot szereztem. Az évek folyamán a szülői ház mögötti kis melléképületből egy jól felszerelt, több alkalmazottat befogadó, korszerű műhelybe költöztünk. Cégemben kiemelt jelentőséget tulajdonítok a folyamatos fejlesztésnek, hogy kielégítsem az ügyfelek egyre növekvő igényeit. A szakmában eltöltött évek során megtapasztaltam, hogy nem megfelelő alapanyagból a legnagyobb szakértelem és odafigyelés mellett sem lehet minőségi terméket előállítani, ezért kizárólag neves gyártók magas minőségű termékeit használom fel. Ennélfogva bátran vállalok termékeimre 5 év garanciát. Cégem fő profilja a külső és belső nyílászárók gyártása és beszerelése az ország egész területén, kis és nagy tételben egyaránt. Ugyanakkor jártasak vagyunk bútorok, lépcsők, burkolatok és egyéb asztalosmunkák készítésében is, mint azt számtalan elégedett ügyfelem tanúsítja.

Tekintse meg referenciáimat és remélem hamarosan Önt is, mint megrendelőmet üdvözölhetem.

Schlägl József
asztalos mester